Uram, a nép ínsége fáj nagyon,
Szorul szívem, ha hallom sóhajit,
Keblét epeszti gyötrő fájdalom,
Hallom az özvegy s árva jajjait.
Sok a hajléktalan s az éhező,
Kesereg a jövevény s kiált az agg,
Halál után eped a csüggedő,
Nyöszörög sok lélek terhes gond alatt.
Miért a siralom, én jól tudom?
A bűn okozza mind e szörnyű bajt;
Pedig a föld gyümölcsöz gazdagon,
Hoz bőven az bort, búzát, s olajt.
De hol a szeretet szívekben nincs,
Ott a fukarság szelleme tanyáz;
Hiába ekkor minden földi kincs.
Az csak nyomort szülhet és semmi mást.
Uram, óh küldd le bőven szent igéd,
És alkoss kérünk tiszta szíveket!
Szeresse hőn egymást, míg él a nép
S ismerje fel gazdag kegyelmedet.

Hiszen a nagy nyomor csak ott szűnik,
Hol Istenünk, Téged imádnak;
Ahol dicső szerelmed feltűnik
S bűntől megtisztul minden indulat.

Szemembe könny gyűl, sírok, de ím
Eszembe jut kedves Ígéreted
S már látom fönt az égi fényben én,
Miként örvend a fénylő nagy tömeg.

Ezek azok, kik jöttek a nagy
Nyomorból föl ide és megmosák
A bárány vérében ruháikat,
És most nékik már többet mi sem árt.

Itt nincs panasz, nincs bú és könny-özön,
Sóhaj helyett a hála-ének szól,
Urunk körül a végtelen öröm
Egy nagy örök imába összefoly.